Hálapénz? Az már a múlt, így inthetsz búcsút egy pillanat alatt a borítéknak
2018. december 3. hétfő
Számos szolgáltatásalapú egészségbiztosítás érhető már el hazánkban. Ezek segítségével jó minőségű és gyors egészségügyi ellátáshoz juthatunk, ha megbetegednénk. Fontos azonban tisztán látni, hogy mire terjednek ki, és mire nem ezek a biztosítások. Négy nagy biztosító termékét vizsgáltuk meg, és utána jártunk annak is, milyen helyzetben van jelenleg az egészségbiztosítási piac Magyarországon. Megvizsgáltuk továbbá azt is, jellemzően kik veszik ezeket a termékeket, valamint, hogy mi várható az elkövetkezőkben.
 
Jó néhány éve már, hogy Magyarországon megjelentek a szolgáltatásalapú egészségbiztosítások. Ha valaki ilyennel rendelkezik, akkor egy esetleges megbetegedés esetén a biztosítója egészségügyi szolgáltatást szervez meg és térít neki. Mindez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy a biztosított magánorvosokhoz és privát ellátókhoz mehet a biztosító pénzén.

Ennek az egyik nagy előnye, hogy baj esetén nem kell heteket vagy hónapokat várni az ellátásra, vagy egy-egy diagnosztikai vizsgálatra. Ezen felül valószínűsíthetően barátságos egészségügyi dolgozókkal találkozunk a kezelések során, bónuszként ráadásul pénzes borítékot sem kell csúsztatunk a minket megvizsgáló/kezelő orvos zsebébe, hiszen munkájáért megfelelő ellenértéket kapott.

Mindennek ellenére az MNB 2018. 2. félévi statisztikája alapján az egyéni és csoportos egészségbiztosítási szerződések együttes száma Magyarországon nem éri el a 20 ezret sem, azaz az egyéni egészségbiztosítási szerződések száma a 18-65 év közötti lakosságra vetítve gyakorlatilag elhanyagolható, mindössze 0,3 százalékos telítettséget jelent.

Természetesen a legalább valamiféle privát egészségbiztosítási védelemmel rendelkezők száma 20 ezernél lényegesen több is lehet, tekintettel a csoportos vállalati biztosítások jelenlétére. Ugyanakkor a lakosság egészére vetítve és a biztosított védelem kiterjedésére is tekintettel, még a csoportos biztosítással lefedettek köre is rendkívül alacsonynak tekinthető
- elemezte a hazai helyzetet Juhos András, az Uniqa igazgatósági tanácsadója, aki azt is elmondta, hogy ez elmúlt években tapasztalható csoportos biztosítások számának növekedése az "új adótörvények kedvezőtlen módosításával minden bizonnyal nemcsak megtorpan, de negatívba is fordulhat." Dr. Zsolnai Gábor, az Union üzletfejlesztési igazgatója ugyanakkor azt is elmondta lapunknak, hogy a
magánszemélyek oldaláról nézve - az állami egészségügyi ellátás kiszámíthatatlansága és a hosszú várakozási idők miatt - szintén egyre nagyobb igény mutatkozik a privát egészségbiztosítások megvásárlása iránt. A magánszemélyek már nem sajnálnak akár havi  8 000 - 10 000 forintot is elkölteni egy széles palettájú biztosításra akkor, amikor egy orvosi vizit, illetve diagnosztika ára akár 20 000 - 40 000 Ft is lehet alkalmanként.
Mindezek fényében érdemes tehát megismerkedni a hazai piaccal, és a biztosítók jelenleg elérhető termékeivel. 

Kezdjük az elején

Először is fontos tisztázni, hogyha egészségbiztosításról beszélünk, akkor megkülönböztethetünk szolgáltatásfinanszírozó termékeket, illetve úgynevezett betegségbiztosításokat. 
  • Szolgáltatásfinanszírozó terméknél a biztosító egészségügyi probléma esetén szakszerű tanácsot ad, időpontot foglal a magán-egészségügyi szolgáltatókhoz, azaz megszervezi az ellátást és az utólagos elszámolást is lebonyolítja.
  • Az úgynevezett betegségbiztosítások viszont összegbiztosítások, amikor egy bekövetkezett betegség kialakulása, vagy egészségügyi okokból bekövetkezett esemény esetén a biztosító előre meghatározott összeget fizet a biztosítottnak. Erre a legjobb példák a kritikus betegségek, a műtéti térítés, a kórházi napi térítés, a keresőképtelenségi, illetve a rokkantsági fedezetek, stb.
Azt is fontos megjegyezni, hogy mindkét terméket igénybe lehet venni magánszemélyként és ún. csoportos biztosítás formájában is. Az persze már más kérdés, hogy az egyes biztosítók milyen konstrukcióban kínálják termékeiket a vásárlóknak.

Jelen cikkünkben főleg a szolgáltatásfinanszírozó termékekkel fogunk foglalkozni, és nagy hangsúlyt kapnak azok a biztosítások melyeket akár egyénileg is bárki meg tud kötni. Mindezek fényében megkerestük a hazai piac legtöbb egészségbiztosításával rendelkező biztosítóit, hogy a lehető legtöbbet tudhassuk meg termékeikről, azok költségeiről, és úgy általában a hazai egészségbiztosítási piacról.

Union Biztosító

Az Union mintegy tíz éve forgalmaz különböző egésszégbiztosításokat Magyarországon, és ezidő alatt több termék-variánsuk is forgalomba került, illetve működik. Jelenleg azonban a legújabban elérhető, bárki által megköthető termékük a PrivatMED NEXT. Ez egy szolgáltatás-finanszírozó termék, mely magába foglal:
  • telefonos orvosi, egészségügyi tanácsadás (24 órás call-center) 
  • betegút-szervezés, betegút menedzsment
  • online egészség-felmérés
  • teljes körű járóbeteg szakellátás
  • labordiagnosztika
  • kis- (rtg, uh, stb.) és nagyértékű (CT, MR, PET, stb.) eszközös és képalkotó diagnosztika
  • ambuláns beavatkozások
  • egynapos sebészeti beavatkozások - endoszkópos műtétek, sérv-műtétek, stb.
  • második orvosi szakvélemény
  • beépített szűrővizsgálatok - többféle csomag, választható komponensek
  • kiegészítő módozatok lehetnek: mozgásszervi csomag, műti térítés, gyerekcsomag, stb. 
Összességében elmondható, hogy egy általánosan egészséges ember időnként felmerülő egészségügyi problémáinak 90-95 százalékát le lehet fedni a privát-egészségbiztosításokkal. A járóbeteg szakellátást egy teljeskörű diagnosztika és a kis-, vagy az egynapos sebészeti beavatkozások széles palettája teszi teljessé. Fontos megjegyezni azonban, hogy "nem kikapcsolható" az állami ellátás rendszere és soha nem is lesz az, azaz vannak dolgok, amit nem tudunk a magán biztosítással kiváltani. Ilyen a sürgősségi ellátás, de - a példa kedvéért - senki nem látott még magán intenzív osztályt, szív- vagy égés-sebészetet, illetve a daganatos megbetegedések bonyolult terápiája sem a magánellátók kompetenciája
- mondta el lapunknak a biztosító üzletfejlesztési igazgatója, aki beszámolt a fenn bemutatott biztosítás díjairól is. A szolgáltatás finanszírozó termékek díja, a csoportos (vállalati) módozatok tekintetében - a cégméretet is figyelembe véve, akár már havi 3000-4000 Ft/főtől elérhetők.

Ezt a díjat megemeli, ha a szűrővizsgálatokat is beépítjük a csomagokba, amelyek hasznossága persze megkérdőjelezhetetlen. Ha ugyanezeket a termékeket magánszemélyként vennénk igénybe, akkor ugyanazon csomagok díja - a kockázatközösség hiánya miatt - a csoportos módozatok díjának két-három-szorosát is elérhetik. Ha tehát a fenti összegeknél maradunk ez simán lehet 12 000 forint is.

A díjszabásról a biztosító elmondta azt is, hogy a díjtételek legfőbb módosító tényezője az életkor és a biztosítotti populáció nagysága. Nem mindegy hogy magánszemély, kis- vagy közepes vállalat, vagy nagynagyvállalat a szerződő. Fontos, hogy a szűrővizsgálatok tartalma, illetve ebben az esetben a nemek aránya is befolyásoló tényező lehet a teljes díjképzésre. 

Uniqa Biztosító

Az Uniqanál jelenleg két olyan terméket értékesítenek, amik egyéni egészségbiztosítások. Az egyik, ami szolgáltatásfinanszírozó a Med TopDoc névre hallgat, míg a másik, amelyik egy összegbiztosítás termék a MedHelp nevet kapta:
  • A Med TopDoc biztosítás egy kifejezetten a súlyos betegségek esetén szükséges műtétekre, kórházi gyógykezelésre fókuszál. Így biztosítja a rákos megbetegedések kezelését, a szívkoszorúér áthidaló (by-pass) műtéteket, a szívbillentyű cserét, az élő donoros szerv- és szövetátültetést, az agyi és koponyaűri idegsebészeti beavatkozásokat, valamint a gerincoszlop jóindulatú daganatainak műtéti eltávolítását. A jó körülmények között történő gyors ellátás érdekében minden esetben külföldre visszük az érintett betegeket, akiket a nemzetközi színtérről válogatott kiváló orvosok látnak el. Ez a biztosítás akár 64 éves korig is megköthető, és 85 éves korig nyújt fedezetet. A díja nem változik a kor előrehaladtával.
  • A MedHelp összegbiztosítási termék térítést nyújt különböző egészségi problémákra (csonttörésre, égésre, kórházi fekvőbeteg ellátásra, műtétekre, akár 32-féle kiemelt kockázatú betegségre, súlyos rokkantságra), továbbá gyermek születése esetén is. Az összegbiztosítás előnye, hogy egyszerre nyújt segítséget a betegség miatt kieső jövedelem pótlására és az ilyenkor felmerülő többletköltségek fedezésére. A biztosítás díja itt sem változik a kor előrehaladtával
- tudatta szerkesztőségünkkel Juhos András, igazgatósági tanácsadó. A beszámolóból kiderült továbbá az is, hogy a biztosító mindkét termékcsaládra rendelkezik csoportos kötési lehetőséggel is.
A fenn bemutatott két, egyénileg is megköthető biztosítás díjszabása pedig a következőképpen alakul:
  • A Med TopDoc biztosítás éves díja, tekintettel a vállalt fedezetek súlyosságára és a külföldi gyógykezelésre: egy 30 éves belépő éves díja mindvégig csak 66 ezer Ft, a 40 évesé 70 ezer Ft, de egy 60 éves belépőé is csak 92 ezer Ft
  • A MedHelp biztosítás díja egy 30 éves korban biztosítást kötő ügyfélnél - a választott csomagtól függően - évi 31 és 139 ezer Ft közé eshet, de ez a díj a későbbi évek során már nem emelkedik! Ugyanez egy 40 éves ügyfélre az évi 35-165 ezer Ft-os sávba kerül, csomagtól függően.
A biztosító közlése szerint egyébként a díjak megállapításakor az életkor az egyik legfontosabb szempont, emellett az szerződés megkötésekor egészségi állapot is módosíthatja a standard díjszabást, illetve egyes esetekben kockázatkizárást alkalmaznak. Viszont a TopDoc termék esetében családi kötés esetén 10 százalékos engedményt ad a biztosító. 

Groupama

A Groupamánál jelenleg nincs olyan szolgáltatásalapú egészségbiztosítás, amit egyénileg lehetne kötni. Egyetlen elérhető termékük ezen a téren a Groupama Medicare, egy csoportos egészségbiztosítás, amit vállalatoknak ajánlanak.
Emellett természetesen megtartottuk a klasszikus összegbiztosításokat is, ahol egy-egy esemény esetén konkrét összeget térítünk, de ezekben is megjelennek már sorra új, speciális kiegészítő biztosítások és szolgáltatások, mely az anyagi segítségen kívül különböző asszisztenciákat tartalmazhatnak vagy például konkrét költségeket is fedezhetnek
- mondta el lapunknak a biztosító. A szolgáltatásalapú (kizárólag csoportos) Medicare egyébként négy csomagban (Bázis, Komfort, Optimum és Prémium) köthető. E biztosítási csomagok díja elsődlegesen a szolgáltatások körétől és a szolgáltatási limitektől függ. Ezeken túl azonban természetesen a veszélyközösség jellege és mérete és összetétele is befolyásolja a biztosítások díját. Ha nagyságrendeket akarunk mondani, akkor a 4-7 ezer forint havi díjtól a 25-30 ezer forintig terjedően mozognak jellemzően
- tudta meg a Pénzcentrum.

Generali

A Generali egyéni egészségbiztosítási terméke a Generali Private Care (szolgáltatásfinanszírozó), aminek keretében négyféle szolgáltatási csomag közül választhatnak az ügyfelek. A szolgáltatástípusok közül - néhány kivétellel - az összes szolgáltatás korlátlan alkalommal vehető igénybe, orvosilag igazolt esetekben.
A négy féle csomagtól függően  járóbeteg ellátás keretein belül szakorvosi, labor- és diagnosztikai vizsgálatok, ambuláns műtétek; egynapos sebészet, éves preventív szűrővizsgálatok, nemzetközi második orvosi vélemény, gyógytorna, betegszállítás és kórházi fekvőbeteg-ellátás is megtalálható a szolgáltatásfinanszírozási elemek között. A 24 órában elérhető egészségügyi tanácsadó, illetve betegútszervező vonalunk, a Medi24 bármikor hívható
- tudatta a Pénzcentrummal a Generali. A biztosító az éves díjakkal kapcsolatban annyit közölt, hogy azokat számos tényező befolyásolja, és hogy az egészségbiztosítás díját egyénenként határozzák meg. Ez a számítás különösen a biztosított életkorának, egészségi állapotának, tevékenységének (foglalkozás, munka), Magyarországon érvényes társadalombiztosítási jogviszonya (érvényes TAJ szám) meglétének, a biztosítás időtartamának figyelembevételével történik.

Erre figyelj, ha kötnél

Általánosságban az mondható el a fenti termékekről, hogy azok jelentős segítséget nyújtanak, ha megbetegszünk. Ha szerencsénk van, és nem túl súlyos betegségről van szó, akkor megússzuk a szakorvosi időpont előtti várakozást, illetve csomagtól függően a különböző képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra való hosszas sorban állást is elkerüljük.
  • A csomagválasztásnál érdemes a legszélesebb körű szolgáltatást nyújtó csomagot megkötni, amelyet még megengedhetünk magunknak, hisz senki nem lát a jövőbe, így nem tudhatjuk, hogy nem-e arra az egy-két többletszolgáltatásra lesz-e szükségünk, amit egy havi néhány ezer forinttal drágább csomag tartalmaz.
  • Azt is mindenképpen érdemes még figyelembe venni, hogy hány éves korunkig nyújt védelmet, hisz ez biztosítónként változik, továbbá tartsuk fejben, hogy a biztosítás megkötésekor már meglévő betegségeinkre (és az azokból a későbbiekben kialakult esetleges újabb kóros állapotokra), ezek a csomagok nem vonatkoznak, a miattuk való orvoshoz járást saját zsebből kell továbbra is fizetnünk.
 
Forrás: Pénzcentrum


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.12
PoweredBy: SK Trend Kft