Mabisz: megállt a lakásbiztosítás-állomány csökkenése
2016. június 21., kedd
Megállt a lakásbiztosítás-állomány évek óta tartó csökkenése, a magyar otthonok 72-73 százaléka, hárommillió ingatlan biztosított - mondta Deliága Judit, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) lakásbiztosítási bizottságának elnöke az MTI-nek egy budapesti sajtótájékoztató után hétfőn - írja az MTI.
 
Kifejtette: a hitelezés leállásával 2010-ben a lakásbiztosítási piac is csökkenni kezdett és tavaly a második fél évben eljutott a mélypontra. A bizottsági elnök szerint ugyanakkor a lakáshitelezés beindulásával a biztosítások száma is növekszik majd. Beszámolt arról is, hogy jelenleg 15 aktív biztosító, mintegy 85 különböző lakásbiztosítást értékesít Magyarországon és a Mabisz 2014-es adatai alapján 717 ezer esetben történt kárkifizetés. Deliága Judit felhívta a figyelmet: a lakásbiztosítási penetráció nem jelenti azt, hogy minden lakás megfelelő védelemmel rendelkezik. A biztosítók által végzett kutatások alapján az ügyfelek 25 százaléka a betöréstől tart leginkább a kockázatok közül, 86 százalékuk szerint egy ideális lakásbiztosítás fedezetet nyújt a betöréses lopásokra is. Emlékeztetett, hogy a nyári szezonban általában növekszik a betöréses lopások kockázata és száma, az elkövetők jellemzően könnyen mozdítható, gyorsan összeszedhető eszközöket, így például ékszert, telefont, laptopot, készpénzt visznek el. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly csaknem 50 ezer betörés történt, a legveszélyeztetebbek az elszórtan lévő tanyasi települések, valamint Budapesten is jelentős, 6200 betörést regisztráltak - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy az elkövetők leggyakrabban az ablakok, ajtók, nyílászárók felfeszítése által jutnak be az ingatlanokba és mindössze 10-15 perc alatt végeznek. Deliága Judit hangsúlyozta, hogy biztosításkötés mellett, az ügyfeleknek kármegelőzési kötelezettségük is van, ügyelniük kell a vagyonvédelemre. Ehhez segítséget nyújthat egyebek mellett a biztosítási szerződés követelményrendszere, valamint a Mabisz ajánlása és új Betörésvédelmi tájékoztatója, amely a biztosítók tanácsait tartalmazza az ingatlanok megfelelő védelmére.

Forrás: Biztosítási szemle


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.12
PoweredBy: SK Trend Kft