Megjött a hó, meg a jég, meg a gond
2018. január 17., szerda
Az ingatlantulajdonosok és társasházi közösségek feladata és kötelessége a ház előtti járda csúszásmentesítése. Ha valamely közösség vagy háztulajdonos ezt elmulasztaná, az ebből fakadó károkat meg kell térítenie - derül ki a Pénzcentrum összeállításából.
 

Bár már január közepén járunk, a csontig hatoló hideg és a hó majdhogy nem teljesen elkerülte az országot. Most azonban úgy tűnik, az időjárás elhozza nekünk az igazi telet. A mai napon ugyanis már jócskán mínuszba ragadt a hőmérő higanyszála, ráadásul a fagyos és ónos eső miatt könnyen csúszóssá váltak a járdák. Ezek csúszásmentesítéséről pedig a lakás, illetve háztulajdonosoknak kell gondoskodniuk.

Az Időkép előrejelzései szerint ráadásul a kismértékű hétvégi enyhülést követően jövő héten ismételten kemény mínuszokra lehet majd számítani. Úgyhogy nem árt már most felkészülni, és képbe kerülni a hó/jég eltakarítási munkálatok kötelezettségeivel annak, aki nem akar súlyos bírságot a nyakába.

Nem árt tudni, hogy akár ötvenezer forintra is bírságolható az, aki a háza előtti csúszásmentesítést sóval végzi el (a Fás növények védelméről szóló rendelet szerint csak ott tilos sózni, ahol fás növények vannak). A tiltás nem véletlenül született; a só ugyanis súlyosan károsítja környezetünket. A ház körüli csúszásmentesítésre a sózásnál sokkal jobb megoldást jelentenek az alternatív csúszásmentesítő anyagok és egyéb megoldások. A célnak megfelel a homok, a sóder, a természetesen lebomló faforgács vagy fahamu, a nádfonat és a több nemzeti parkban is sikeresen alkalmazott gránitkő-zúzalék.

Az ingatlan előtti járdák takarításáról, és a biztonságos gyalogos forgalom biztosításáról a legtöbb esetben a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Sőt, az előírás természetesen a tulajdonosok jogi felelősségét is magával vonja. Tehát abban az esetben, ha valaki az ingatlanunk előtti, veszélyessé vált járdán a "nyakát szegi", akkor kötelesek vagyunk az "okozott" kárt megtéríteni. Mivel a tulajdonos kötelezettsége a csúszásmentesítés, így egy társasház albetéteseit ugyanaz a felelősség terheli, mint egy családi ház tulajdonosát. Éppen ezért tévhit, hogy a közös képviselő feladata a hó eltakarítása, s a járdák biztonságossá tétele.

A lakásbiztosítási, illetve társasáz-biztosítási szerződések része a felelősségbiztosítás, így egy elcsúszás miatti károkat - ruha megrongálódása, csonttörésnél vagy egyéb sérülésnél a kereső tevékenység kényszerű szünetetelteése miatti bevételkiesés stb. - az érvényes, és felelősségbiztosítási fedezetet is tartalmazó biztosítási szerződés fedezi.
 

Forrás: Biztosítási szemle
 



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft