Viharok után megugrik a biztosításkötések száma
2018. június 11., hétfő
Megnő a szerződéskötések száma egy-egy nagyobb nyári vihar után, ilyenkor több száz új biztosítást kötnek a társaságok. A klímaváltozás hatása erősen érződik a károkban: az időjárás változékonyabb, sokkal több a rendkívüli időjárási jelenség, vihar, extrém csapadékmennyiség, ami növeli a kockázatot - mondta az InfoRádiónak a MABISZ elnöke.
 
Pandurics Anett szerint a nyár folyamán még lehetnek meglepetések az időjárásban, így nem árt, ha az ügyfelek gondoskodnak az ingatlanjuk biztosításáról. Az elnök azt is elmondta, hogy a szélsőséges időjárással párhuzamosan nőhet a káresetek száma is, illetve az új típusú káresemények megjelenése is. "Idén egyelőre nagy árvizek nem sújtották Magyarországot, óriási földrengés sem volt. A káresetek számát a rendkívüli események befolyásolják, a viharkárok számossága azonban mindenképp növekedést mutat" - mondta Pandurics Anett.

Magyarországon a víz okozta károk a legjelentősebbek, de ide tartozik a villámcsapás is, hiszen az is viharhoz kapcsolódik - mondta a MABISZ elnöke. Hozzátette, úgy tűnik, hogy az árvizes szezont idén megúsztuk, a téli árhullám sem okozott nagy káreseményeket, és bár Magyarország földrengésveszélyes területen fekszik, az utóbbi időben nem volt példa ebből származó komoly kárra sem.

A nagyobb viharok után pár nappal megugrik a szerződéskötések száma: "Ha a saját bőrükön, vagy a környezetükben tapasztalják azt emberek, hogy a viharok milyen károkat tudnak okozni, akkor nő meg a kötési kedv, pedig okosabb lenne előbb gondolni erre" - hangsúlyozta Pandurics Anett.

Forrás: Biztosítási szemle

 


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.12
PoweredBy: SK Trend Kft